OC: MinRin, SooRin
Csöngessenek már!
Az agyam mindjárt felszeletelem a matek tanáromtól.
*Megszólalt a csengő*
Amint elhallgatott, mindenki pakolásba kezdett, de belépett az ofőnk.
- Maradjatok kicsit. A keringőpróbákról kell beszélnünk. - kezdett bele míg matek tanárunk elhagyta a termet. - Szóval össze kell írnom a párokat.
Én csak nézelődtem, mivel párom még nem volt.
- Jó akkor ábécé sorrendben mondjátok. - kezdte el felírni a párokat. - Rendben, akkor Kim NamJoon. Ki a párod?
- Park MinRin. - jelentette ki hátradőlve székén.
Az ablak felőli padsorban ült, a második padban, belül. Én meg mögötte. Majdnem leestem a székről mikor kimondta a nevem.
Bár nem én voltam az egyetlen a meglepődött arccal.
NamJoon, akivel még egy szót sem váltottam csak ha a matek házit kértem el tőle. Aki szerintem a leghelyesebb fiú az évfolyamon, de nincs túl magasan a léc.
Azt se tudtam, hogy a nevemet tudja egyáltalán.
Okos, helyes, magas. Mi kell még?
Szünetben hátrafordult NamJoon az asztalom felé. A haja a beszűrődő fényben kékes árnyalatot öltött magára, ami még helyesebbé tette őt. A mellettem ülő SooRin értette a dolgot és egyből felállt helyéről, de tisztes távolból figyelte az eseményeket.
- Tessék szépnek lenni majd, MinRin. - mosolygott, ami következményeképpen megjelentek gödröcskéi.
- NamJoon. - szólaltam meg félig takarva elpirult arcom. - Miért mondtad a nevem?
- Nem akarsz táncolni?
- De, de. Igen, csak nem beszéltük meg előtte, meg semmi..
- Hagyd inkább. Az a lényeg, hogy van partnered. - vigyorgott.
Felkelt helyéről és odament YoonGiékhoz és a haverjaihoz. Közben valahogyan SooRin a helyén termett hirtelen.
- Na? Mi volt? - kezdett kérdezősködni.
- Semmi. Csak mondta, hogy legyek majd szép. Meg, hagyjam, hogy miért mondta a nevem csak örüljek a partneremnek.
- Úú, itt valami készül. - bökte meg oldalam.
- Igen, a pörkölt a fejeddel. - röhögtem ki.
- Csak a fejem ne! - védte a fejét kezeivel.
- Fogd be! Ahogy az ofőnk említette ma lesz az első keringőpróba, ugye?
- Aham.
- Okés.
Az elkövetkező időre, azon a három órán, végig tűkön ültem és úgy vártam a délután hármat és a keringőpróbát.
Végre eljött a várva várt óra és már párokba kellett állni.
- Rendben. Fogd be a lányt! - szólalt meg a tánctanár. - Mindenki ismeri az alaplépést? Az az uncacca, uncacca. Akkor had lássak párat. - kezdett el körbe menni a párok között.
Én bénáztam, de hála NamJoon erős tartásának sikerült megtanulnom. Egyszer és még százszor azért belepirultam a zoknimba. De NamJoon csak mosolygott rám. A mellettünk álló SooRin és YoonGi páros szerintem minden lépésünket kibeszélte közben.
- Mehet ez az alaplépés zenére? Csak előre hátra, oké? Oké. - lépett a lejátszó mellé elindítva a zenét. Elindult Christina Perri A Thousand Years című zenéje.
- Vársz egy kicsit, itt lesz a bemutatkozás. És most lépsz közelebb. - adta az utasításokat.
Közelebb lépett NamJoon, derekam és kezem megfogva nézett szemembe.
- Lépj közelebb. - húzott magához.
Elpirulva álltam vállát és kezét fogva.
- Kicsit szédülök, NamJoon.
- Elmenjünk az orvosiba?
- Áh, ne. - mondtam majd megszédültem.
NamJoon megfogott az ölébe és elvitt a karjában az orvosiba.
Mint egy újdonsült menyasszony, úgy éreztem magam.
A suliorvoshoz beérve NamJoon elmagyarázta mi volt és azonnal adott inni nekem a suliorvos.
Az első kortyom után belépett egy tanár és a suliorvosnak el kellett mennie
Benyitott egy tanár, hogy az orvosnak el kell mennie.
Elnézést kérve kisietett, én meg egy szál magamban, a palack vízzel a kezemben kettesbe maradtam NamJoonnal egy szobában.
- Jobban vagy?
- Aha. - bólogattam.
- Akkor jó. - mosolygott, ami miatt újra előjöttek az édes kis gödröcskéi.
Félre is nyeltem miatta a vizet és ott köhécseltem NamJoon előtt.
- Zavar, hogy itt vagyok? - nézett a szemembe.
A szép mély barna szemeitől elállt a lélegzetem is, aztán főleg akkor amikor közelebb hajolt.
A tekintete a szememről a számra tévedt. Újra a szemebe nézett és megcsókolt.
A pulzusom felment az egekbe, de hirtelen egy meleg érzés töltötte el a szívem.
~
Hazakísért ezek után és elköszönéskor is megcsókolt. A szobámig körülbelül, mintha felhőn mentem volna fel.
~
Pár nappal később, mikor már több lépést tanultunk, mert a tánctanár gyorsan akart haladni, hogy minden tökéletes legyen, délutáni próbát beszéltünk meg NamJoonnal.
A mi udvarunkban találkoztunk.
Ezerszer fogta már meg a kezem táncoláskor, meg néha azon kívűl is, de minden egyes alkalommal belepirulok a dolgokba.
De hát mit kezdjek most? Az egész ember egy kész főnyeremény és én a társaságát élvezhetem.
A kezdő lépések egész jól mentek már, de a forgás nem nagyon.
Beborult az ég, de nem mentünk be, mert sehol sincs ekkora hely, ahol tudnánk gyakorolni.
Hirtelen dörrent egyet az ég és azonnal eleredt az eső. Rám vigyorgott NamJoon és elkezdett a derekamnál fogva pörgetni. Mosolyogtam, mert boldog voltam. Mosolyogtam, mert jól éreztem magam, annak ellenére, hogy bőrig áztam fél perc alatt. Mosolyogtam, mert vele voltam.
Magához ölelt, én meg abbahagyhatatlanul mosolyogtam. Átkaroltam és így álltunk vagy tíz percig az esőben. Amíg anyum ránk nem szólt, hogy be kéne jönni az esőről.
Adtam neki egy törcsit, amikor beszólt anyu a szobába, hogy elmegy valahova az eső ellenére is.
Így hát ismét kettesben maradtam a félisten osztálytársammal.
Levette vizes pulcsiját és pólóját, a látványtól köpni, nyelni nem tudtam nem hogy még megszólalni.
- Mit leskelődsz?
- Te vagy az én szobámba, NamJoon. - nevettem. - Szégyenlős vagy? Mert akkor kimegyek.
- A fiúk sosem szégyenlősek. - lépett egy lépésre tőlem, majd kezével felemelte állam.
Félmeztelenül állt előttem NamJoon és én meg egy köpésnyire voltam attól, hogy összeesek a látványtól.
Magához húzott, majd ismételten megcsókolt.
Elmélyültünk a csókba.
Hihetetlen..
Egy hete még nem is gondoltam volna, hogy a szerintem leghelyesebb fiúval az évfolyamról fogok csókolózni. Csodák néha történnek. Igaz, hogy sokszor nem hittem el, hogy velem is történhet valami ahhoz hasonló, de nem én írom a történetem. Vagy ha igen, akkor elég szarul csinálom..
de ez a fejezet tetszett..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése