#4 Miss Perfection

Szereplők: Jessica ([former] Girls' Generation), Jackson (GOT7), Amber + Victoria ( f(x) )

OC: Luna

~

Mindenki ismeri azt az embert, aki "tökéletes" több szempontból is. Szép vagy helyes, okos, pénzes családból származik, mindent megkap egy szó után az édes pofikája miatt és mindenki szereti.

Mi igazából a tökéletesség? Mit is jelent?

Korszakok szerint változik ez, ami kissé aggasztó. Több éve a teltebb nők voltak az ideálok. Mostanában ha körül nézel csupa "tökéletes", vékony, általában szőke lányok a ideálok a fiúk számára. Persze vannak kivételek a fiúk között, akiknek ez nem tetszik, de a többségüknél ez a jó.

Ezeket a lányokat én "plázacicáknak" hívom. Bár agyat nem lehet a plázában venni. A szép lányok nagyobb része buta.

Mi jó abban ha valaki szép, de buta, mint egy fadarab?

~

Egy éve nem láttam azt a szemétládát, aki a barátnőmmel, Jessicával csalt meg. Az utolsó mondata hozzám a "Vége." volt. Azóta azzal a barátnőmmel se beszéltem. Egy osztályba járunk, de egy szót se váltottunk.

De egy nap a szemétláda, nevén nevezve Jackson visszatért osztályunkba Angliából, ezért minden nap látnom kellett a fejét.

A sulis szekrényem mellett álltam két barátnőmmel, Amberrel és Victoriaval, mikor elment előttünk osztályunk és egyben a suli legmenőbb csaja, a régen még barátnőm, Jessica és barátja, Jackson, aki a volt barátom volt.

- Már megint. - sóhajtott forgatva szemét Amber.

- Ki? - kapta fel fejét telefonja képernyőjéről Victoria.

- Vajon? - mordultam rá barátnőmre.
Nagyából mióta Jessica együtt van Jacksonnal, azóta Jess egy kicsit elszállt magától és ezért már nem is vagyunk barátok.
- Szia, Luna, régen láttalak. - állt meg mellettem Jackson miközben Jessica tovább ment a termünkbe.
- Ja, szia. Mehetsz is, vár a barátnőd.
- Na! Milyen kis morcos valaki. - simogatta meg arcom, mire elkaptam fejem és toltam el magamtól.
- Húzz innen, Jackson! - trappoltam el, be a termünkbe.
Becsengettek pont, mire leültem helyemre, az ablak felőli padsor harmadik padjának belső helyére. Mellém leült Amber, elé Victoria.
A párocska az ablak felőli legutolsójába foglalt helyet.
A tanár mivel nem akart órát tartani megengedte, hogy beszélgessünk vagy átüljünk máshova.
Jessica szokásosan barátnőivel bevonult az egyik sarokba telefonozni. De Jackson elindult a padunk felé. A mögöttem lévő padra ráült és úgy szólalt meg.
- Haragszol rám? - tettette az ártatlant.
- Nem, miért is? Ja, mert megcsaltál az egyik barátnőmmel.
- Ahj, Luna, régen volt az. - kezdte el birizgálni hajam.
- Menj..innen. - fogtam vissza kezem, hogy ne pofozzam fel.
- Jó itt. - vonta meg a vállát elégedett mosollyal az arcán.
- Jackson, ide jössz? - ordította át a termen Jessica.
- Hív az asszony. - jelentettem ki.
- Luna.. - hajolt közel a fülemhez, hogy csak én halljam. - Egy parancsolgatós asszony mellett lennie kell egy szeretőnek is. - duruzsolta fülembe.
Majd lehuppant "asszonya" mellé a terem másik végébe.

....

Órák után mentem hazafelé és ismét Jacksonba ütköztem.
Próbáltam kikerülni, de folyton elém állt.
- Mit akarsz? - emeltem fel a hangom.
- Luna. - nézett kiskutya szemekkel. - Téged.
- Nem, nem érdekelsz. Elegem van minden fiúból, főleg belőled. Nem én leszek a hülye. Akit majd átvernek. Szépen végig fogod nézni, hogy mennyire meg vagyok nélküled. Azt, hogy nem kellesz nekem, hogy boldog legyek. - magyaráztam majd egy nagy ívbe kikerültem őt.

Nem leszek naiv. Akármennyire is fáj az..

Egész nap hívogatott, üzenetet írt, olyanokat például, hogy "vedd fel, beszélni akarok", de persze egyikre sem válaszoltam.
Belépett az ajtón anyum.
- Luna, gyere enni. - mondta, mire éppen megszólalt telefonom, ismét Jackson hívott.
Sóhajtva dobtam az ágyamra a készüléket.
- Ki az? - lépett beljebb anyu.
- Egy senki. - vontam meg a vállam lenémítva telefonom.
- Luna, mond el ha valami van légyszíves.
- Csak Jackson volt az.
- Az a Jackson gyerek?
- Ühüm. - hümmögtem. - De hagyjuk itt békén a dolgot.
Lementem vacsorázni, majd vissza a szobámba.
Egész éjszaka, a sötétben bámultam a telefonom kijelzőjét.
Túl sok volt az, hogy újra láttam.

.....

Másnap reggel mikor felkeltem, elindultam a suliba és a suli bejáratánál megállva láttam Jacksont bekötött kézzel.
- Mi történt a kezeddel? - léptem a bejáratnál egyedül ácsorgó Jacksonhoz.
- Miért érdekel? - fordította el a fejét.
- Még te sértődsz be? - válasz nélkül hagyta kérdésem. - Hát jó. - indultam volna el befelé mire megfogta csuklóm.
- Elvágtam a kezem, mert ököllel belevágtam a tükrömbe. - motyogta miközben lassan elengedte csuklóm. - Utána szakítottam Jessicával.
- Miért?
- Miattad. - nézett végre a szemembe. - Légyszíves gyere velem. - nyújtotta kezét.
Mulasszak csak azért, mert Jackson képes volt szakítani Jessel és meg is sebezte magát.. miattam? Ha elmegyek vele, akkor soha az életben nem fogom elfelejteni őt, főleg ha megint elválnak útjaink. A kérdés az, hogy el akarom-e bármikor felejteni őt?
Nyújtottam én is kezem, majd Jackson megmarkolta kézfejem és elkezdett mosolyogva rohanni és húzni magával. Szedtem lábaim, hogy ne essek orra, de közben mosolyogtam, mert mélyen tudtam, hogy éppen annak a személynek a kezét fogom, akit szeretek.
Megállt egy park közelében, ami mellett házak voltak, majd az egyik falnál megtorpant. Nekitolt a falnak és a szemembe nézett.
Jól döntöttem?
Közelebb hajolva, két kézfejem megfogva csókolt meg és ez eldöntötte a kérdésem. Érte megéri a kockázat.

~

Nem kell tökéletesnek lenned.

Ha valakinek így nem tetszel, akkor nem kell vele foglalkozni.

Ilyenkor meg kell mutatni, hogy te az ő véleményük ellenére is jól érzed magad a bőrödben.

Könyörgöm, kit érdekel mások véleménye ha van sajátod is?

Élj úgy ahogyan akarsz, mert úgy kell.

~

To-Do List (NEW")

Sziasztok!

Jött egy ötletem, hogy csinálok egy olyan "sorozatot", ami nagyjából arról fog szólni, hogy valamit elhatároz a főszereplő és azt mindenképpen el akarja érni. Ezek one shotok lesznek és mindegyik másról fog szólni. De ez olyan lesz, hogy kérhettek is esetleg ilyen one shotokat:) Szívesen írok másnak, csak akkor mondja meg, mi legyen az a "teendő". Bár talán sok idő, ameddig elkészül a suli miatt, de megígérem igyekszem:)
Szóval remélem tetszeni fognak ezek a one shotok is, ahogy talán az eddigiek. Addig is szép napot/estét mindenkinek!

Puszi SooRin xx

#3 It holds me here

Szereplők: (OC-k:) SooRin + EunTae

Elmentem sétálni, ahogy szokásomhoz híven szoktam minden nap. Már szeptember volt. Jó idő, talán harminc fok is volt, szikrázó nap sütés. Nem is kellett suliba mennem. Csodás nap volt.

Aztán az utca végén megláttam szüleimet. Utánuk szóltam, de nem hallottak és úgy hajtottak el mellettem a kocsiban. Mivel utolérni nem tudtam volna a járművet inkább hagytam.
Az árnyékban sétáltam, mikor megláttam pár régi barátnőmet.
Utánuk futottam, de észre sem vettek. Mögöttük sétáltam, semmi reakció. Leültek egy padra és a mellettük egy szabadon hagyott helyre leültem. A társalgásba nem tudtam beleszólni, mert nem tudtam, miről volt szó. Lenéztem az árnyékukra, amit a hátulról jövő napsugarak festettek az aszfaltra. Magam elé nézve semmit nem láttam mást csupán három barátnőm árnyékát.
Ugyanis én nem voltam ott. Testben nem is. Szellemként.
- Tényleg nem hallotok? - ordítottam el magam.
Elsírtam magam a nulla reakcióra.

~

A lelkek egy bizonyos ideig még köztünk maradnak, hogy befejezzék ügyeiket valahogyan.

Néhány rokon meg szokta idézni a lelkeket, de ez kockázatos. Viszont a szellemek tudnak "szólni", jelezni akárhogyan a jelenlétüket.

Csak nem halljuk őket..

~

Mikor felálltak a padról utánuk nyújtottam karomat, de lehajtva fejem fakadtam sírva újra.
- Miért nem mehetek el? - szipogtam. - Senki sincs aki hiányolna..vagy még nem engedett el.

Másnap kimentem a temetőbe.
Körülnéztem és megakadt a szemem egy harminc év körüli nőn. Sírt egy sír melletti kis padon.
Mellé léptem és a padon mellette ült egy kislány. Viszont a kislány rám nézett, ezért tudtam, hogy ő is szellem.
A sírkőre nézve egy felirat díszelgett miszerint egy tíz éves HyeNa nevű lány nyugodt ott, az anyukája ült ott és keservesen sírt.
- Ő az anyukád, ugye? - szólaltam meg.
- Igen. - bólogatott.
- Nem tud elengedni?
- Nem. Te megszoktad már ezt?
- Mármint ezt, hogy senkihez nem tudok beszélni, mert nem hallanak? Lassan két éve egy napig sem. De ha jól látom akkor te csak egy hónapja vagy itt.
- Jajj, istenem! - sóhajtott fel a kislány anyukája. - Miért kellett elvesztenem téged?
- Én megyek. Hagylak vele beszélgetni. - mosolyogtam.

Sétáltam a sírkövek között, majd megálltam egy ismerősnél. A nagypapámnál.
- Papa, te hogyan tudtál elmenni? Én még mindig itt vagyok. És nem tudom, hogy ki az, aki itt tart. Tudom, hogy te már vagy tíz éve mentél el, de én már kettő. Azóta nem is tudom, hogy ki jár egyáltalán hozzám. Soha nem látok senkit itt kint. Pedig vagyunk páran.
Sóhajtottam, majd tovább sétáltam. Ezúttal az én sírkövemhez.
Milyen már, hogy a saját sírkövemet látom magam előtt?..
Megálltam a sírnál majd letérdeltem.
Minden nap egy friss fehér rózsa a síromnál, de soha nem láttam, ki rakja oda.
Egy könny gördült le az arcomon, mikor megláttam a friss rózsa hozóját.
Sóhajtva térdelt le a sír elé, majd letette a fehér virágot a többi mellé. Bekönnyezve tette a kezét a kőre és szorította össze a száját.
- Szia, húgi. - szólalt meg elmosolyodva, letörölve könnyét arcáról. - Mióta elmentél csak HoSeok tart életben. Többször már depresszióba estem volna. Anyuék minden napot szinte zombiként élnek meg. Akkor nevettünk talán ha elfelejtjük egy pillanatra a halálod, de utána túl csönd van és észrevesszük hiányod. Közös szobánk volt, ezért én veszem észre leghamarabb, hogy az ágyad üres, az asztalod nincs használva, a szekrényedből nem fogynak a ruháid. De nem fogom kidobni a dolgaidat. - szipogott egy mély levegőt véve. - Egy ideje használom a telefonod, mert hiányzol és úgy alszom el, ahogy te szoktál. Zenét hallgatva.. a te zenéidre alszom el, igaz, hogy bekönnyezve, de a fejemben a húgommal. - hajtotta le fejét. - Hiányzik az ölelésed. A reggeli puszik, mikor mentél suliba és elköszöntél. Szerintem nekem hiányzol a legjobban. Csupán a jelenléted. A hangod.. de most mennem kell, mert anyunak besegítek az otthoni dolgokban. Légyszíves vigyázz magadra. - állt fel és porolta le térdét. - Akárhol is vagy.. - sétált el a kapuban álló barátjához.
A nővérem tart itt. Nem bír még elengedni. Így meg még nekem rossz. Egyedül vagyok, senki nem hall.

Este elmentem a házunkhoz és be is mentem.
Felmentem a szobába, ami a közös szobánk volt a nővéremmel. A szobába minden ugyanúgy volt, mint két éve úgy hagytam. Az ágyában ott volt a tesóm és tényleg az én telefonomról hallgatott zenét. Nehéz volt nézni, hogy könnyes az arca.
- El kéne engednie. Két éve már.. - sóhajtottam, majd fogtam egy papírt és leírtam rá egy mondatot.
Leültem a volt ágyam szélére és elmosolyodtam, mikor feltört bennem a sok emlék, ami itt történt.

A legjobb életet éltem, amit csak lehetett. Volt egy nővérem, aki szeretett és törődő szüleim. De túl sok volt már a végén a fájdalom. Eljött az idő, amikor el kellett mennem. A családom nem akar elengedni még, ezt megértem. Én viszont már tovább akarok menni. Ha még valakinek fáj is..

Másnap ismét a temetőben ültem a sírkövemnek dőlve. A nővérem szintén megjelent ezúttal is, de én ugyanabban a pózban maradtam.
- Te írtál nekem? - térdelt le, mint tegnap. - Hogy tudtál? - könnyezett be ismét. - De megteszem. Szia. Szeretlek és soha nem felejtelek el. Egyetlen és örök kis húgom. Hiányozni fogsz, de túl kell élnem. - felkaptam fejem és ránéztem.
Elővett egy papírt és kettéhajtva azt letette a friss fehér rózsa alá.
Az a papír volt az, amire írtam. Elmosolyodott és felállt úgy nézve sírkövemet. Felkeltem és mellé álltam.
- Bárcsak beszélhetnék hozzá. - öleltem át, de nem érzett semmit.
- Szia, húgi. - sóhajtott majd egyet szipogva elment.
Lerogytam a földre, a rózsát és a papírt a kezembe véve vettem mély levegőt. Hevesen elkezdett fújni a szél, hirtelen elhervadt az összes rózsa, azon az egyen kívűl, ami a kezemben melegedett.
Lehunytam szemem és kinyitva éreztem: Most már átkelhetek.
Szétnyitottam a lapot és így raktam le a sírra.
A rózsával a kezemben elindultam a semmibe, magam mögött hátrahagyva mindent, amit szerettem. Vigyázzanak magukra, nem úgy, mint én tettem.

Magam mögött hagytam a lapot, mire utolsó mondatomat írtam:

El akarok menni.

#2 Mikor kihuny a fény a szemekben

Szereplők: HoSeok (BTS)

OC-k: SooRin, EunTae

~

Emberként nem könnyű. Maga az élet sem. Ha viszont már a túlvilágon vagy akkor olyanokat is látsz, amiket amúgy nem. Az összes történetet. Az összes veszekedést. Látod, a fájdalmat az arcokon, mert mindenhol ott tudsz lenni..

~

Az utolsó emlékem, hogy jön a fekete autó és én már nem láttok, nem mozdulok.

Hirtelen egy kórház folyosóján voltam kórházi ruhában, amiket a betegekre adnak.

Nézelődtem körbe, de senki nem nézett rám.

- Elnézést! - szólaltam meg az egyik nővér felé fordulva.

Semmi reakció.

- Miért nem figyel rám senki? - ordítottam el magam.

Senki nem nézett fel, fordult meg vagy akármi.

- Hahó! - léptem egy ember mellé kalimpálva.

- Nem hall és nem is lát téged. - jelent meg a folyosó végén egy fekete ruhás férfi.

- Maga ki? - sétáltam arrébb. - És miért nem hallanak?

- Sokféle képen szoktak hívni, de nemes egyszerűséggel én vagyok a Halál. Azért nem hallanak, mert kómában vagy és szellem vagy.

- Hogy mi? - léptem közelebb az alakhoz. - Ez nem lehet. De én...

- Gyere. - szakított félbe.

Elmentünk a folyosón balra és ott az első ajtón bemenve láttam saját magam lélegeztető gépre kötve és az ágy mellett ült anyám könnyeit törölve.

- Anya. - sóhajtottam. - Nem tudsz rajta segíteni? Nagyon rossz sírni látni. - fordultam a Halál felé.

- Én csak a halott lelkeket viszem tovább.

- De én úgy tudom, hogy ha elintéznivalója van valakinek itt ragad. Nekem még nem szabad elmennem. - kezdtem el veszekedni. - Apa.. - fordultam oldalra meglátva a belépő szülőm.

- Jól vagy, drágám? - simogatta meg apum anya hátát.

- Nem. Még nincs itt az ideje. Még nem szabad. - fakadt sírva.

- Így kellett történnie. Nem mi határozzuk meg a dolgokat. - próbálta nyugtatni feleségét.

- Tudom.. - fogta meg kezemet anyám, ami meg sem moccant.

- Mindig ezt mondogatta apu. A dolgok meg vannak írva előre. Nem mi döntünk. - sóhajtottam. - Én még nem hagyhatom itt őket.

- EunTae, gyere be. - szólalt meg apám.

- EunTae? - fordultam meg mire átment rajtam az illető.

Mintha nekimentem volna a falnak. Hirtelen meg is szédültem.

Nagyokat pislogva próbáltam jobban lenni.
- Ez azért van, mert átment rajtad. Bonyolult, de a lényeg az, hogy nem szabad hagynod az ilyeneket. - magyarázta a Halál.
- Értem. - bólintottam. - Hiányzik a tesóm ölelése. - fordultam vissza családom felé.
- Kimegyünk, köszönünk addig HoSeoknak. - szólalt meg apám. - Beszélgess vele. - vetett egy mosolyt lányára majd kiment anyuval a folyosóra.
Sóhajtva leült az ágy melletti székbe, amibe eddig anyum foglalt helyet.
- SooRin, miért? Miért nem vigyáztál magadra? - könnyezett be. - Mindig mondtad, vigyázzak magamra. Én nem mondtam eleget.. Szinte soha nem voltál kórházban csak ha egyikünket látogattad. Most meg kómában vagy. Nem akarlak még elveszteni, hugi. Inkább lennék a helyedben. - mosolygott, de már elsírva magát. - Többen mondták, hogy ilyenkor hallanak a kómában lévők. Hallasz? Én itt vagyok.
- Halál. Nem lehetne, hogy elköszönök tőlük?
- Túl gyenge a tested és talán pár mondatot tudnál mondani talán. De nem lehet.
- Miért gyenge annyira? Csak egy autóbaleset. Azt értem, hogy elütött az autó meg minden, de..
- Nézd meg a kórlapod.
Odaléptem a laphoz majd elolvasva elsírtam magam.
- Rá..rákos vagyok? - nyögtem ki.
- Már le volt gyengülve a szervezeted és ezért vagy kómában.
- Egyszer, csak még egyszer szorítsd meg a kezem. - szólalt meg újra nővérem. - Boldogtalan leszek veled. A legjobb tesó vagy. Anyuék azért akartak, hogy ne legyek egyedül, legyen egy testvérem. Most meg itt hagysz? Hogy bírok majd egyedül anyuékkal? A jó emlékek hova lesznek?
- Halál, kérlek, had köszönjek el legalább. - fordultam ismét a fekete ruhás alak felé. - Ennyit megérdemelnek.
Elgondolkozott, majd csak rápillantott zsebórájára.
- Szia. - lépett be HoSeok, a tesóm barátja.
- Szia.. - törölte le könnyeit tesóm.
- Nehéz?
- Nagyon. - sóhajtott megfogva élettelen kezem. - Három évvel fiatalabb nálam és ő fekszik itt. Nekem meg kellett volna védenem.
- Nem tehettél semmit. - ölelte át barátnőjét. - Hallottad a dokit, gyenge volt alapból.
- Tudja, hogy mi a bajom? - kérdeztem a Haláltól, mire bólintott.
- De tehettem volna. Nem haragban válok el tőle. - könnyezett be nővérem.
- EunTae, ne sírj, légyszíves. - szorította magához nővéremet HoSeok.
- A kis húgom kómában van és nem tudok tőle elköszönni sem.
- Halál, egy órát? Egy órát sem kaphatnék? Vagy tíz percet? Elbúcsúzni.
- A tested fel fogja adni. Így kómában tovább bírod. - felelte.
- Tisztában vagyok vele.
- SooRin, tíz percet kapsz. De utána velem kell jönnöd.
- Köszönöm. - mosolyodtam el, mire fejemre rakta kezét és már az ágyban pislogtam. - EunTae.. - pislogtam.
- SooRin! - szorította meg kezem.
- Nem fogok innen hazamenni, EunTae. Kérlek, vigyázz anyuékra. Főleg magadra.
- Ne beszélj hülyeséget, hazaviszlek. - törölte meg arcát. - Behívom anyáékat. - rohant ki majd két szülőmmel tért vissza.
- Kicsim! - esett az ágy melletti székbe.
- Anya, nem maradok itt. Vár nagypapa és dédpapa. Vigyázzatok egymásra.
- Sajnálom, hogy nem tudtam jobban vigyázni rád. - szólalt meg apu.
- Mit sajnáltok? Mindent köszönök, amit adtatok. Felneveltetek. Arról viszont nem tehettek, ami történt. - sóhajtottam fájdalmamban. - Ha itt maradnék csak fájna. Jobb helyre fogok kerülni. A rokonok körébe. Vigyáznak ők majd rám.
Felnéztem az órára már öt perc elteltével és mélyet sóhajtottam.
Így kell véget érnie? De..várnak a rokonok..
- Jöttek hozzád, amúgy. - lépett be MinYeon, NaRa, MinRin, HwaNeul és JungGi, az általános sulis barátnőim.
- Lányok.. - sóhajtottam.
- Rossz bőrben vagy. - szólalt meg HwaNeul.
- Mit gondolsz, miért? - adott tockost barátnőjének MinRin.
További négy percig még többször is megmosolyogtattak barátnőim és szüleim is kicsit felderültek.
Viszont nővérem nem mozdult mellőlem.
- EunTae, nem haragszom. - szólaltam meg megszorítva kezét. - Vigyázz anyuékra! Puszilom a lányokat. - hunytam le szemem.
Megint saját magam láttam az ágy mellett állva. A gépek eszeveszettül elkezdtek sípolni. Leállt a szívem és ezt jelezték is a készülékek. Hirtelen mindenki hívta a nővéreket, orvosokat, de már nem tudtak visszahozni. Néztem ahogyan mindenki körülöttem áll, a lányokat, anyuékat is kiküldték.
Mintha egy orvosos filmet néztem volna. Csak éppen élőben néztem és én voltam a halál szélén.
A főorvos megszólalt.
- A halál beállta tizenkettő óra, öt perc. - sóhajtott majd pár nővér kiment a kórteremből.

Meghaltam..

Kimentem a folyosóra, ahol anyu alig kapott levegőt könnyeitől, a lányok döbbenten és bekönnyezve álltak mikor az orvos elmondta a fejleményt.
- Mehetünk? - szólalt meg a Halál.
- Pillanat. - mentem a nővérem mellé, aki összeroskadva ült az egyik folyosói széken.
Megfogtam kezét és suttogtam: ,,Minden rendben lesz"
Pislogva felnézett és éreztem meghallotta mondatomat.
- Menjünk. - fordultam a Halál felé majd elvitt a fénybe.

Azt mondják, a halál után ott élsz tovább, ami az álomvilágod. Nekem ez a házunk volt, ahol tíz éve karácskor költöztünk. A szüleim és nővérem velem voltak és két háziállatunk. Együtt filmeztünk és nevettünk. A kedvenc filmjeink maratonját tartottuk. Senkinek semmi baja sem volt és csak EGYÜTT voltunk...

~

A történet azoknak szól, akik nem tudják, mi a fontos az életben.

Van egy mondás:

,,Akkor veszed észre mid van, ha már elveszítetted"

Ez igaz..

És nyugodjon meg mindenki, a túlvilágon mindenki biztonságban van..

~

#1 A Boy Friend

Szereplők:  HyoJin (EXID), JunHong (B.A.P), SoonKyu (Girls' Generation), YoonGi (BTS), Jackson (GOT7), MyungSoo (Infinite), ChaeRin (2NE1), WonShik (VIXX)

OC: SooRin

Végre kicsöngettek, amit már minden diák várt. A diáksereg megindult kifelé az ajtókon. Mint az áradáskor, olyanok a folyósok ilyenkor. A diákok meg, mint a szardíniák haladnak kifelé.
- SooRin, akkor délután lejössz? - kérdezte barátnőm, HyoJin amint kiléptünk a suli kapuin.
- Aha, de most rohanok, sziasztok! - intettem baráti társaságomnak majd hazarohantam.
Hazaérve puszival köszöntem apumnak, beviharozva szobámba leültem asztalomhoz.
Eldöntöttem, hogy tanulok, hogy kimehessek délután, ezért el is kezdtem.
- Utálom a tanulást! - tettem a homlokom asztalomra lelógatva kezeimet.
Mint bárki másnál, kivéve a strébereket, nehezen megy a tanulásra koncentrálás. Minden el tudja terelni a figyelmem. Zenehallgatás közben szoktam tanulni, hogy kizárjam a zajokat, de közben mégis elkezdek rámolni meg hasonlók. Erről le kéne szoknom.

Mikor befejeztem a tanulást, bepakoltam. Megfogtam a kisebb táskám benne a telefonommal meg hasonlókkal. Jött a szokásos elkéredzkedés.
- Apa, lemehetek? Nem maradok sokáig, mert tudom, holnap suli, de légyszi! - néztem kiskutyaszemekkel apámra.
- Hétre itthon, SooRin. - jelentette ki majd egy puszit adva arcára távoztam is.
A nővéremet is leengedte szóval engem is illik.
A nővéremet imádom. Mindent meg tudok vele beszélni. Igaz, nem sokszor van otthon, hanem inkább haverjaival lóg, de amúgy sokszor szoktuk kibeszélni a dolgokat. Jó testvérek vagyunk, szerintem.

A szokásos találkahelyre mentem, ahol általában összegyűlünk a haverokkal.
- Hali! - köszöntek vigyorgó fejekkel.
- Sziasztok! - mosolyogtam.

Mind minden társaságban, itt is meg vannak az alap emberek.
Van mindig egy párocska. Ez éppen JunHong és SoonKyu. Izomagynak is kell lennie, bár csak azt hiszi magáról a kis Jackson. Kockás hasa van, de azért az egója is rendben van. Egy "ittas"-nak is kell lennie, ez úgy félig meddig az én barátnőm, HyoJin volt. A cigiző vagy néha mást is kipróbáló, MyungSoo. Aki mindig elalszik meg hasonlók, de amúgy ébren "aktív", YoonGi és vagyok én, aki hát a normális és a "legokosabb" a csapatba. Általában mindig tőlem csórják a kaját, megszokott már.
Szóval ez a kis csapat.

- Meddig engedtek? - szólalt meg YoonGi, aki a legjobb fiú barátom.
- Hétre rendeltek haza. Mivel holnap suli. - ültem le lábára, mert a többiek már elfoglalták a pad többi helyét.

Az ilyen "leülök az ölébe" dolgok nem furák nálunk. Normálisak. De amit SoonKyu és JunHong művel a szemünk előtt, mint két pióca, akik nem bírnak kiszállni egymás szájából.

- Komoly? - akadt ki HyoJin.
- Heyho! - érkezett meg végre, a mindig késő, ChaeRin.
Mások azt hinnék róla, hogy királynőnek képzeli magát, mert kihívóan öltözködik, de tök jó fej.
- Csak ide értél? - röhögött fel Jackson.
- Maradj csöndben és állj fel!
- Ez parancsra nem megy. - vigyorodott el felhúzva szemöldökét.
- Jackson, nem úgy értettem, de azt a magányos estéidre tartogasd. - pislogott nagyokat ám erre Jackson.
Hebegve próbált valamit visszavágni sikertelenül, ezért csak átadta helyét ChaeRinnek.
- SooRin, felállsz kicsit? - bökött meg YoonGi.
- Ja, aha. - pattantam fel, amíg felállt a padról, de mielőtt még leülhettem volna az ott hagyott helyre csuklómat megfogva húzott kicsit arrébb. - Jesszus, mi az? - hökkentem meg.
- Sokat rágódtam, hogy megkérdezzem-e, de.. - tartott hatásszünetet. - Eljönnél velem meginni valamit?

YoonGi az a fajta fiú barátom, akivel olyanokat is meg tudtam beszélni, mint a helyes fiúk az osztályból. Talán ha elmegyek vele, semmi nem lesz, de a rosszabbik is megtörténhet, az ha valami történik aztán vége lesz és az azutáni haveri találkáknál kínos lehet vagy nem, de ezt nem tudom megjósolni. A kockázat szóval az, hogy megromolhat a kapcsolatom YoonGival, amit valljunk be nem szeretnék.

- Nem tudom, YoonGi, a barátságod nem akarom elveszteni. - mosolyogtam rá keserűen megfogva vállát. - De legalább próbáljuk meg jól érezni magunkat ebben a négy órában.
- Rendben. - sóhajtott majd visszament a többiekhez.
A további órák kissé fájtak, mivel YoonGi rányomult ChaeRinre.
Ezért már hatkor elindultam haza.
- Sziasztok! - köszöntem majd integetve elindultam.
- Nem maradsz? Van még időd. - jött utánam HyoJin.
- Nem, hazamegyek. Holnap úgyis suli, majd találkozunk. - erőltettem egy mosolyt, majd elindultam.
Elindultam viszont jó lassan, mivel volt még időm.

Fiúk..mire számítottam?

Útközben belefutottam egyik osztálytársammal, WonShikkal.
Pont ő a helyes fiú, akit anno emlegettem YoonGinak. Jó, nem az összes lány az osztályból, de sokan odavannak érte.
Beleharapva alsó ajkamba dadogtam el egy sziát, majd láttam rajtam, valami van.
- SooRin, valami baj van? - kérdezte.
- Semmi.
- Hát jó. - vonta meg a vállát. - Szólj holnap ha el akarod mondani.
- Rend..ben. - dadogtam.
Majd ChaeRin és YoonGi haladt el mellettünk. Vihorászva és mosolyogva viharzottak el közöttünk. YoonGi enyhén rám pillantott aztán WonShik személyére.
- Ők a probléma? - kérdezte amint távolodni kezdtek tőlünk.
- Nem.. - néztem utánuk. - YoonGi.. - kezdtem el így mivel ismerte a két személyt. - YoonGi a legjobb haverom, elhívott meginni valamit, de a barátságunk miatt nemet mondtam, az elmúlt pár órában, ezek után, ráhajtott ChaeRinre. - hadartam el neki. - Bocsi, mennem kell. - sietve sétáltam el.
Hazaérve ledobtam magam az ágyra és ordítottam egy sort.
- Hogy hogy ilyenkor itthon? - lépett be apum.
- Haza akartam jönni. - mosolyogtam kicsit elhallgatva, mi történt.
- Rendben. - megvonva vállát hátrált ki a szobából.

A lényeg az, hogy én nem akarok holnap suliba menni. Látni a legjobb haverom, aki kicsit megbántott.

Másnap a suliban leültem helyemre, majd vártam a csengőt. Előttem ült YoonGi és JunHong.
- Mi a baj? - kérdezte YoonGi hátrafordulva.
- Semmi. - vetettem rá szúró tekintetet. - WonShik most jött be. - mutattam az ajtó felé.
Eldöntöttem, úgy teszek, mintha nem történt volna semmi.
- Aha. - bólintott.
- Féltékennyé akarsz tenni? - kérdeztem tőle.
- Nem, dehogy. - mentegetőzött.
- Nem is érdekel.
- Mi bajod?
- Semmi. Csak neked könnyű hazudni. - álltam fel helyemről és mentem ki a teremből.
Kimentem a szekrényekhez és HyoJin jött is utánam.
- SooRin! Mi történt?
- Elhívott randizni, de utána ChaeRinnel kavar azért, mert nemet mondtam. De nem azt mondom, hogy ne legyen más csaj az életében meg a haverom, de ne utána tíz perccel már. - hadartam neki félig röhögve vigyorogva félig bekönnyezve.
- Ez most ki? - próbálta fejében összerakni a dolgokat.
- YoonGi. - motyogtam.
- Mi? - rikoltott fel.
- Soha nem jönnék vele össze. A legjobb haverom. - magyaráztam. - De ChaeRin és közte biztos jobb párkapcsolat lesz.
- Ezért mentél előbb haza tegnap?
- Aha. - bólintottam.

Később mikor vége volt a sulinak a kapun kilépve megláttam együtt sétálni ChaeRint és YoonGit. Kézen fogva.
A szívem összeszorult.
Ha YoonGi nem kérdezte volna meg akkor nem is zavarna a kapcsolatuk, de így fájt..

*Pár hónappal később*
A haveri találkák még mindig tartanak, még mindig fáj ha mással látom. Csak egy mondat.. mindent megváltoztatott.
- Tényleg minden oké? - kérdezte YoonGi leülve mellém a padra.
- Nem, YoonGi.. - hallgattam el. - Te vagy a bajom. Pár hónapja te miattad változott meg a gondolatmenetem és már elegem van. Egy mondatod miatt. Csak a haverom vagy. De végül is a legjobb.
- Jössz YoonGi? - lépett hozzánk ChaeRin.
- Nem zavar, hogy éppen beszélünk? - néztem rá.
- De. Zavar, hogy beszéltek.
- Jajj, örülök neki, de nem fogok a te kedvedért elmenni innen.
- Hogy? - akadt ki.
- Azt hittem, jó fej vagy, de olyan vagy amilyennek kinézel. Öt kiló smink, márkás táska, napszemüveg amikor nem is süt a nap, műköröm. Egy ilyen barátot vagy havert nem akarok. Csak sajnállak, ChaeRin. De bocs, elmentem. - álltam fel és kerültem ki.
- Én győztem. - lépett mellém miután már messzebb voltam YoonGitól. - Enyém lett YoonGi.
- Gratulálok. Ez verseny volt. A legjobb barátom. Neked vannak barátaid egyáltalán.
- Van pasim.
- Miért jó az? Egy barát jobb. Egy fiú megcsal, egy barát melletted áll mindig. Hány barátod volt már? Mármint fiúd. És ehhez képest hány barátod van vagy haverod legalább?
Gondolkodott, látni lehetett rajta, mit tudna visszavágni.
- Nekem meg van..
- Hagyd inkább. - szakítottam félbe. - Örülök nektek..

~
E történet csak igazolja a mondást:
,,Az embernek mindig az kell, amit nem kaphat meg"

Legtöbbször a féltékenység vezérel sok embert, mert zavarja az embert ha valamit nem kap meg. Néhány ember azt mondja, hogy ő nem ilyen.
De most komolyan melyik gyerek nem hisztizett egy kis édességért? Melyik tini nem sírt már egy fiúért/lányért?
Igaz, hogy a fiúk kevesebbet sírnak, de ha már egy fiú sír egy lány után az tényleg szerelem volt..
A lányok körében az rossz, sőt gáz, ha felvágnak a párjukkal..

Egy haverral nem érdemes összejönni, mert valaki úgyis sérül.

Üdvözlet!

Annyeong!

Új blogot nyitottam a oneshotjaimnak, hamarosan érkezem az elsővel (The Boy Friend) és remélem tetszik majd! Addig is itt vannak az eddig megírt fanfictionöm. Valamelyik befejezett, de van ami nem.

*Frissítve: 2016.07.07.

**Frissítve: 2017.06.24.

-------------------------------------------

I.: HARUMAN

Kezdése: 2015.05.06.
Befejezése: 2015.08.21.
Évadok száma: 2
Első évad részeinek száma: 20
Második évad részeinek száma: 3
Megtekintések: 4800+
Idols: BTS, HaeRyeong (BESTie), Hyolyn (SISTAR)

~~~

II.: NO MERCY

Kezdése: 2015.05.12. (befejezetlen)
Eddigi részek száma: 11
Megtekintések: 1600+
Idols: B.A.P, GOT7, JiYeon (T-ara), HackYeon (VIXX)

~~~

III.: THE ORPHAN

Kezdése: 2015.07.13.
Befejezése: 2015.08.22.
Évadok száma: 1
Részek száma: 18
Megtekintések: 3500+
Idols: EXO, INFINITE, Girls' Generation, HyunSeung

~~~

IV.: THE TEACHER

Kezdése: 2015.08.15.
Befejezése: 2015.04.23.
Évadok száma: 1
Részek száma: 40 + 1 speciális
Megtekintések: 12000+
Idols: BTS, SiWon (Super Junior), BoMi & HaYoung & NaEun (Apink), Krystal (f(x)), Lee Hi, Momo (TWICE)

~~~

V.: REALITY

Kezdése: 2015.10.19.
Befejezése: 2016.11.01.
Évadok száma: 1
Részek száma: 20
Megtekintések: 5600+
Idols: BTS

~~~

VI.: LIAR.

Kezdése: 2016.07.09.
Eddigi részek száma: 31
Megtekintések: 8000+
Idols: BTS, SunYoung (HyoMin) & JiYeon & EunJung [T-ara]

~~~