Szereplők: (OC-k) Amber, Jessica, Yoon
Van mikor nagyon eltervezel valamit. Amikor minden klappol. De mégis közbe szól egy dolog, mi nem hagy nyugodni.
~
De ez az év más lesz. Utolsó év a főiskolán. Ebben az évben tényleg bele kell húznom.
Nehéz év elé nézünk...
Éppen tanultam egy dogára szombat este a koli szobámban, mikor belépett szobatársam, Jessica pár haverunkkal.
- Te nem készülődsz? - lépett mellém.
- Hova? - húztam végig egy szövegrészleten a kiemelőfilcemet.
- Hát a szomszédépületbe, Amber. Elfelejtetted? - akadt ki.
- Tanulok, Jess. - lapoztam könyvembe.
- Amber, szombat van. Ebben az évben már lassan tíz szombati bulit hagytál ki. A többiek már strébernek hívnak. Yoon is ott lesz, tudod, a barátod.
- Mond meg neki, hogy tanulok és Jess nem érdekel, hogy hányan hívnak strébernek én akkor is át szeretnék menni a félévi vizsgán és aztán a diplomát is könnyedén szeretném megszerezni. - néztem barátnőmre, aki már nem látszott éppen józannak. - Nem az utolsó előtti pillanatban akarok neki esni az anyagnak.
- Hát jó... Jó tanulást. - vonta meg a vállát majd kiment a szobából.
Egész éjszaka a könyvek felett gubbasztottam és tanultam az anyagot a vizsgára. Lassan elegem is volt az egészből, de a zenehallgatás segített. Elhatároztam valamit szeptemberben. Tudom, így az összes barátom egy strébernek néz, de én át fogok menni minden vizsgán. Így is a tanárjaim is észrevették, hogy úgymond most kezdtem el tanulni. Eddig épphogy kettesekkel, hármassokkal mentem át egy-két dogán. Eleinte azt hitték megtanultam puskázni, de hirtelen éltanuló lettem.
Az éjszakán át tartó tanulásom hajnali kettőkor még mindig tartott. Az alvási időtartamom kicsit lerövidült. Kettő körül végre hazaért Jessica, de dülöngélve ért csak el ágyáig.
- Kell ez neked, Jess? - kérdeztem megsimogatva hátát.
- Le kéne szoknom er..ről? - dadogta majd kiskutya szemekkel nézett rám.
- Hány éve vagyunk barátnők? Minimum tíz éve, Jess. Mennyi dolgot csináltunk végig együtt? Ez is legyen egy ilyen. Rendben? Átmegyünk együtt. - mosolyogtam rá.
- Én nem vagyok annyira kitartó, mint te.. - sóhajtott az ágyra lerakva fejét.
- Segítünk egymásnak, Jess. De most aludj, mert holnaptól új életet kezdesz, plusz ezt a májad is meg fogja köszönni. - jelentettem ki, majd betakartam barátnőm, amire el is aludt.
Másnap a szobatársamnak segítettem kiheverni másnaposságát. Elégszer józanítottam ki valakit, hogy tudjam ilyenkor mi kell. Már balszerencséjére hétfőn dolgozat, ezért tanulni muszáj.
Takaróba burkolózva ült az ágyon, tankönyvek kinyitva előtte, a neki főzött teámba belekortyolgatva.
- Jobban vagy kicsit? - kérdezve megfordulva székemen.
- Fáj. A. Fejem. - sóhajtott végre kinyögve a mondatot.
- Egy végzős nem vedelhet ennyit. Max ünneplésképpen.
- Jó, Amber. Mostantól együtt végigvisszük ezt az egész évet, év végén pedig örülni fogok, hogy ennyit áldoztam a tanulásnak. - húzta ki magát daliásan majd össze is görnyedt fejfájása miatt.
Kócos haját hátradobta majd hátradőlve ölébe vette azt a tantárgyat, amit mindig is rühelltem, amit mindig is csak magolások árán tudtam megtanulni, a történelem.
A tanár is az a tipikus morgós öregember szerű ember.
Hétfőn eljött a doga, amire talán csak mi ketten tanultunk.
Majd egy héttel később, mikor kikaptuk a jegyeket, csak mi örültünk.
Lenéző pillantásokat kaptunk, pedig mi egy dolgot csináltunk, tanultunk.
Az őszi szünetet is végig magoltuk. Mindenki egyet nem értő fejeket vágott. ,,Ezek megint tanulnak." Ezért inkább nem is hívtak ha buli volt. Jess is leszokott a buliba járásról és minden erejével a félévi vizsgára készült.
Egy nap a könyvtárban ültem, mikor leült mellém Yoon mosolyogva.
- Szia. - adott egy puszit arcomra. - Ráérsz valamikor?
- Tanulnom kell.
- Egy napot sem tudsz rám áldozni? - nézett rám értetlenül.
- Mikor, amikor át kell mennem a vizsgán?
- Nem kell, hanem eldöntötted és mindent hanyagolsz emiatt. De mindegy, hagyjuk. Most megyek. - felállt a székről, azzal kissé dühösen és csalódottan elviharzott mellőlem.
Utána néztem, de már csak az éppen becsukódó ajtót láttam.
Később délután megkerestem őt szobájában.
- Yoon? - kopogtam be.
- Nem érek rá. Gyere vissza később. - ordította ki.
- Yoon, ne csináld már. - kopogtam be újra.
- Mi az? - nyitotta ki az ajtót.
- Sajnálom. Tudom, hogy mostanában tényleg nem érek, de ezért nem kéne összevesznünk. Viszont ezt az évet tényleg meg akarom húzni és ráhasalni a tananyagra. - kezdtem el szabadkozni.
- Amber, értem én. Jók vagyunk. Nem vagyunk összeveszve, de azért mégis szarul esik, hogy három hónapja egy napot nem töltöttem a barátnőmmel. Remélem átmész a vizsgán. - húzta keserű mosolyra a száját.
- Én is. - lankadt lejjebb még jobban a kedvem.
- Hát akkor szia. - csukta be az ajtót.
- Yoon. - suttogtam az ajtónak dőlve. - Remélem büszke leszel a barátnődre. - jelentettem ki majd visszamentem a szobámba.
Az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban az összes nap összes percének másodpercében rágörcsölve tanultam, hogy elérjem mindenből az ötös átlagot.
És nem is találkoztam Yoonnal. Kivéve a félévi vizsgán.
- Szia. - köszöntem.
- Hali. - köszönt vissza hidegen.
Semmi öröm nem volt a hangjában.
- Hogy fog sikerülni? - törtem meg az ácsorgás csendjét.
- Jól szerintem. Gondolom neked jól, mivel sokat tanultál. Na, de megyek leülök a helyemre.
Éreztem hangjában, hogy elhidegültünk egymástól.
A tanulásra kellett volna koncentrálnom, az éppen előttem lévő dolgozatra, de csak Yoon járt a fejemben.
Emiatt az egész miatt max négyesre számíthattam.
De a felén túl vagyok.
Hivatalosan átmentem a félévi vizsgán, de ahogyan sejtettem nem színötössel.
Nem kéne, hogy Yoon gondolata elvonja a figyelmemet mindenről.
Szombat délután elmentem Yoon szobájához. Bekopogtam, de semmi válasz. Rágódtam kicsit, majd leültem a földre neki támaszkodva a falnak, hogy biztosan beszéljek és ne megint elkerüljük egymást. Üldögéltem ott néha bal kezemmel ülőhelyzetből bekopogtam hátha csak éppen nem hallotta, de nem. Egyszerűen nem volt bent szobájában.
Körülbelül este nyolc körül járhatott, de nem tudtam pontosan, mert telefonom nem volt nálam, mikor úgy döntöttem nem várok tovább, lehet csak egy buliban van a szomszéd épületben.
A saját szobám felé vettem az irányt és az ajtóban megláttam Yoont, amint ott üldögél.
- Szia. - léptem mellé.
- Oh, szii..aa. - pattant fel.
- Én is ott ültem az ajtód előtt eddig. - mosolyodtam el.
- Tényleg? - nevette el magát.
- De közben rájöttem valamire. Az jobb érzés, ha valamit kemény munka árán szerzel meg, mintha csak úgy egyszerűen az öledbe hull.
- Ez ugye nem csak a diplomádról szól?
- Küzdj meg az időmért, amit veled töltök. - nyitottam ki az ajtót.
Épp csuktam volna be belülről, mikor Yoon oda rakta lábát, hogy megakadályozza.
- Szerinted azért küzdődtem öt éven keresztül érted, hogy ennyivel elintézd, küzdjek tovább?
- Én is küzdök, te is. Szimpátia. - vigyorodtam el majd kacsintva becsuktam az ajtót.
Míg el nem jött az év vége Yoon próbált minél többet velem lenni. Ha tanulnom kellett tanult velem. Küzdött.
~
Az egész év megérte. A sok kínlódás, a rengeteg tanulás megérte.
Főleg mikor a tömegben ültem és meghallottam a nevemet a diplomaosztás közben.
Mindenki éljenzett, szüleim bekönnyezve nézték végig, hogy odasétálok a színpadra a taláromban és átveszem a diplomát.
Utánam jött Jessica és Yoon. Vigyorogtam mikor átvették ők is.
A legjobb barátnőmmel és a fiúval akit szeretek csináltam végig ezt az egészet.
A legjobb érzés mikor saját magadra büszke vagy, nem csak mások rád. Amikor büszke vagy arra, amit véghezvittél.
Édesebb az az alma, ami magason van és amiért meg kell küzdened, mint amit elérsz a földről, ahogy mindenki más.
