#9 Suzy pt. 2: Kezdetek (+18)

Szereplők: YoonGi (BTS)
OC: Suzy (SuJi)

#5 Suzy előzménye a következő one shot.

  Gyerekkorodban talán sokszor kérdezték, mi akarsz lenni, ha nagy leszel. A válaszok között ott lehetett az állatorvos, az énekes, illetve egyéb sablonszövegek. Mindig irányítani akartak minket, gyerekeket a 'helyes' irányba. Főleg szüleink és tanáraink terelgetnek minket, hogy később a jövőbe 'rendes' munkánk, életünk legyen. Úgyse az lettél végül, ami akartál lenni kicsiként, nemde?. Vagy ha igen, elég elkötelezett lehetsz. De nekem is volna egy kérdésem. Ki tudja, mi igazából a 'helyes irány', a 'rendes munka'? A politikusok, akik ugyanúgy lopnak, csalnak? Vagy az orvosok, akik kenőpénzt fogadnak el, és akkor előbb fogadnak, kedvesebbek az emberrel? És akkor csak kettőt említettem, annak példájából, hogy az emberiség kibaszott pénzéhes. Aztán nem is beszéltünk arról, ha valaki direkt árt másoknak, hogy ő előrébb jusson.

  Őseim rengetegszer gondolkodtak el azon, hogy magántanulóvá tesznek, hogy ne ártsak tanáraimnak vagy diáktársaimnak, ami számtalanszor történt általános iskolai tanulmányaim alatt. Néha a körzőt nyomtam osztálytársaim lábába, karjába. Alkalomadtán pedig vonalzót törtem el osztályfőnökömön. Csoda, hogy nem csaptak ki ezekért, mert a szüleim mindig elsimították az ügyeket. Mondhatni befolyásosak voltak odafenn. Viszont én élveztem, ha láttam másokat szenvedni, ha nézhettem, hogy a másiknak fáj. Talán már a homokozóban is kővel dobáltam mindenki szemét, ezért is maradt velem inkább a négy fal közt anyám. Akit talán, lehetséges, hogy ezért megharaptam többször, ami hetekig ott díszelgett karján.
Végül a nyolcadikat már otthon töltöttem, magántanár oktatott a vizsgákra. Nagyon idegesítő egy nő volt, de muszáj volt elviselnem. Persze néha az ő székére is került egy kis szögecske, ha nem figyelt.

  Aztán egyik nap, amikor egy levél jött anyámnak, én vettem át a postástól. Kíváncsiságom vezérelt, ezért kibontottam, amíg szüleim nem tértek haza. Egy árvaház neve díszelgett a borítékon. A levél tartalma pedig arról szólt, hogy elutasítják a felvételemet, erőszakos hajlamokra hivatkozva. Letettem a konyhapultra a levélnyitó kés mellé a lapot, sóhajtottam egy mélyet, rátámaszkodva a felületre, próbáltam feldolgozni a történteket. Ekkor tökéletes időzítéssel nyitottak be őseim a bejáraton.
 - Ti le akartatok passzolni egy árvaházba? - vallattam azonnal őket, közben magam elé meredve, rájuk sem emelve tekintetem. - Engem nem akartatok megkérdezni, hogy mit is akarok, így tizennégy éves lányotokként?
 - Nem szabad kinyitni más levelét - szólalt meg nyugodt hangon édesapám.
 - Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak - kaptam fel a kést, már villámokat szóró tekintettel.
 - Tedd azt le, SuJi! - ordított rám édesanyám.
 - Most azonnal tedd azt le, hogy megbeszélhessük ezt - folytattam apám.
 - Ne mondjátok meg nekem, hogy mit csináljak, ha úgyse voltam nektek elég jó! - egymásra néztek hátha valami okosat válaszolhatnak erre.
 - Tedd meg, Suzy - mintha valaki a fülembe suttogott volna abban a pillanatban, viszont azt sem tudtam, hogy mi az, amit meg akarok tenni. én pedig lecsaptam nyakukon a pengével. Anyám felsikoltott, ahogy még sosem hallottam. Zene volt füleimnek. Mindketten élettelenül hulltak a földre kezükkel szorították el nyaki sebüket. Mégsem volt nekem ez elég. Még párszor hasukba szúrtam a fegyveremül szolgáló kést, amíg még szuszogtak. Ezek után megfogtam magam, és a bejárati ajtón túli lábtörlőre leültem, hátam az ajtónak döntöttem. A pengét magam mellé tettem, a kezemen csurgó vért kicsit beletöröltem pólómba, aztán csak néztem ki fejemből. Szüleim sikolya visszhangzott még fejemben. Olyan tíz perc elteltével két rendőrautó állt meg csikorgó fékkel az udvar előtt. A villogó lámpa a járművek tetején kibaszottul irritálta a szememet, így kicsit eltakartam kezemmel a fényt. Nyílt az ajtajuk, és négy rendőr sziluettje közeledett felém, mindnek keze a fegyvertáskáján nyugodott.
 - Hol vannak a szüleid, kicsi lány? - közeledett hozzám az egyik férfi óvatosan.
 - Odabent - néztem körbe rajtuk, közben pedig biccentettem a hátam mögé fejemmel.
 - Mit csinálnak odabent? - folytatta a kérdést feltételt.
 - Szerintem éppen véres álmokat alszanak - elmosolyodtam kicsit. - Elvisznek innen végre? - rugaszkodtam el a földtől. Megmeredve álltak körbe. - Melyik kocsiba szálljak?
 - A bal oldaliba, kérem, hölgyem - elindultam az említett jármű felé, amikor helyet nyitottak nekem.
 - Hölgyem? Ugyan. Suzy vagyok - legyintettem. Miközben behuppantam a hátsó ülésre, egyikőjük elkezdte sorolni a jogaimat, meg hogy hova fognak most vinni. - Nem hagyná abba? Kibaszottul idegesítő hangja van - ráncoltam össze homlokomat, majd amint csendben maradt, megköszöntem, és az ablakon pásztáztam tovább az elhaladó dolgokat.

Jó pár év eltelt az incidensem óta. Kettő-három talán, ha jól számoltam a napokat. Minden nap kicsit visszhangzott szüleim utolsó szavai vagy éppen sikolyaik. Egy nap viszont úgy döntöttem, osztálytalálkozót szervezek őseim házába, amit ugye távollétük alatt valósítottam meg, így nem volt ki rám szóljon. A huszonegy létszámos osztályból húszan jelen voltak, csupán egy fiú nem tudott eljönni a munkája miatt. Persze, pont annak a fiúnak nevét használtam álnévnek, hogy eljöjjenek a fiatalok.

A jelenlévők jól érezték magukat, gyomrukban az étellel, kezükben az italos poharakkal, a fülükben a jó zenével. Én az emeleten lebzseltem, csináltam így a buli közepe felé egy sminket magamnak. Majd levánszorogtam észrevétlenül. Bezártam minden ajtót, ablakot, ekkor felálltam az üvegből készült dohányzóasztalra a nappalink közepén egy fegyverrel és a kulcscsomóval a kezemben. Egyből felhívtam magamra a figyelmet ezzel.

 - Ez olyan piával töltött műpisztoly? - kérdezte egyik volt osztálytársnőm az asztal mellé pattanva.

 - Ki akarod próbálni, drágaság? - bólogatva nyitotta ajkait, megrántottam a ravaszt a szájába célozva, mögötte mindent vörösre festett kifröccsenő vére. - Hoppá! Ez nem olyan - határozott mozdulattal irányítottam a szökni próbáló emberekre, összeestek a lövés hatására. A fele népességnél elfogyott a töltényem, ezért megfogtam az asztal alá rejtett baltát és azzal folytattam munkámat. Lábon, fejen, gerincen találtam a volt osztályom tagjait. Végig néztem, ahogy elvéreznek egyesével. De azok a sikolyok. Istenem. Utánozhatatlan az az érzés, amikor kihallod hangjukból a halálfélelmet. Vöröslő vér folyt már mindenütt, mint valami új dizájn. A személyeket, kiknek ereinek vére színezte a padlót, a falakat, arrébb rúgtam egy mozdulattal. A maradék remegő ember felé vettem az irányt, akik megsebesített lábuk miatt csupán húzták magukat a parkettán. Felnevettem a látképre, az esernyők közé rejtett baseball ütőt felvettem kezembe, magam után húztam a földön. Két osztálytársam még mindig próbált szabadulni, kevés sikerrel. Meglendítve a botot találtam egyikük lábát, az pedig reccsent egyet, jelezve, eltört. - Tudod, mi a bajotok? Elhittétek, hogy ártatlan vagyok és csendes. Nagy hiba.

Meglendítettem újból az ütőt, az pedig osztálytársam egyikének tarkóját találta telibe, a lány el is ájult. Majd fél perc múlva már hátának emelkedését sem láttam. Odaléptem az utolsó lányhoz.

 - Ne próbálj meg menekülni. Ha körül nézel, látod, mi vár rád is. Nem tudom amúgy, miért születtél egyáltalán meg? A szüleid minek akartak? Hogy igazolhassák a rengeteg hiányzásod, amit csak úgy csavargással töltöttél? A jegyeid sem valami jók, mert egy segg van az agyad helyén is. Én sem mondom, hogy én vagyok a legokosabb, de meg sem erőltetnéd a kis agyacskád, hogy tanulj, ha már beiratkoztál abba a szájbabaszott suliba - nevettem el magam. - Nem baj - legyintettem. - Most már mindegy, nem igaz? Itt a telefonom, hívd fel a rendőrséget és jelents fel - tárcsáztam a számot és tartottam a füléhez a készüléket. - Beszélj. Így is, úgy is meghalsz - dadogva elmondta a telefonba, amit látott, majd rám nézett, mikor végzett.
 - Nem vágod le a lábait? - megint a suttogás. Ugyanaz, aki ezt az egész bulit kitalálta nekem. Csak, hogy szórakoztasson engem.
 - Tudod, milyen aranyos játékot találtam ki neked a rendőrség megérkezéséig? Megfogom azt a baltát - mutattam a lépcsőnek támasztott szerszámra. - és szépen levágom a lábaidat, hogy fájdalmasan vérezz el, drága volt osztálytársnőm - meztelen talpam alatt éreztem a még meleg vért, amíg odasétáltam a lépcsőhöz. Öt perc múlva meg már a kanapénak dőlve ültem a véres szőnyegen, miután megtettem az elmondottakat a remegő lánnyal. Végignéztem, amíg szépen a vérveszteségtől meghalt.

Kifújtam a tüdőm tartalmát, majd a balta élén végighúztam ujjam, ezzel egy kis réteg vért leszedve arról. Ajkaimhoz érintettem a vért és felnevettem, amint megéreztem a fémes ízt. Ekkor berontott az ajtón az egyenruhások egy osztaga, fegyvert szegeztek rám, mire csak elvigyorodtam.
 - Gyorsak voltak - felálltam, hátam mögé tettem kezem, mire egyikük egy bilincset tett csuklóim köré, persze egyből felismertem az egyént barátom személyében, mikor megfordultam. - YoonGi, nem tudom, mi történt - estem kétségbe. - Most mi lesz? YoonGi, mondj valamit.

 - Ne beszéljen, míg be nem érünk az őrsre - fordított az ajtó felé egy hirtelen mozdulattal, majd tolni kezdett kifelé. Beültetett a rendőrautó hátsó ülésére, ő az anyósülésen foglalt helyet, egy kollégája pedig a kormány mögött.
 - A barátnője? - fordult az ismeretlen YoonGi felé, miközben elindította a motort. Mire egy óvatos bólintást kapott válaszul a fiútól. Az épülethez értünk negyedóra kocsikázás után, ahova az ítéletre várókat zárták be. Szinte már otthon éreztem magam. Egy külön cellát kaptam, annak egyik falát vastag rudak helyettesítették. Barátom levette rólam a hideg fémet és belökött a még annál is hidegebb helyiségbe. - YoonGi - szóltam utána. Visszalépett a cella elé, tőlem két méterre. Megfogtam két rudat, közé helyeztem arcomat, majd ránéztem. - Miért nem kérted meg a főnököd, hogy ne küldjön megint ki hozzám?

 - Nem fognak a magánéleti dolgaim érdekelni a munka közben, főleg amíg gyakornok vagyok - komoly tekintettel válaszolt.

 - Akkor mondd el, hogy miért nem szakítasz velem? - olyan kieséseim vannak, azt sem tudom, mit csinálok. Csak egyszerűen véres kézzel térek vissza a fénybe. Ő meg mindig ott van, amikor letartóztatnak.

 - Mert szeretlek, baszd meg - fogta meg ugyanazokat a rudakat kicsit feljebb, mint én, hirtelen felindulásból.

 - Soha nem mondtad - csóváltam meg fejemet.

 - Szerinted, ha nem szeretnélek, melletted maradtam volna mindeddig? Különben is, hogyan jutottál már megint ki? - lépett megint messzebb.
 - Suzy mondta, hogyan - visszajött minden, amit tettem, hogy miért tettem.
 - Ki az a Suzy? - majd mielőtt megválaszolhattam volna a kollégái elhívták, hogy intézkedjenek az ügyemben.
Órákat ott ültem, a fejemet a rudaknak nyomtam és néztem a kezemen megszáradt vért. Majd az ítéletem az lett, hogy elmegyógyintézetbe zárnak, sok lakat alá. Nem is figyeltem nagyon a terepet, amíg odaértünk. Vagyis csak azt hittem.
A nap végén már egyedül voltam egy kipárnázott szobában, kényszerzubbonyban. Az ajtón lévő elhúzható lyuk pedig egy csattanással kinyílt, így felkeltem az ágyamról, és odalépdeltem.
 - SuJi? Minden oké? - YoonGi hangja ütötte meg fülemet.
 - Ezt komolyan kérdezed? Hogy lehetne minden oké? Amikor egy ilyen szobában vagyok, egy ilyen szarban - emeltem fel hangomat.
 - Az csak a megfigyelés idejére lesz rajtad, hogy magadat is bántani akarod e vagy sem. Legalábbis én ezt tudom - magyarázta.
 - Mintha ez megnyugtatna - motyogást hallottam megint a fejemben. - Azt mondod, adjam át ezt neki?
 - Mi? Most hozzám beszélsz? - értetlen hangon szólalt fel.
 - Suzy üzeni, hogy bepótolhatnánk egyszer, hogy még nem feküdtünk le - vigyorodtam el.
 - Eszednél vagy? - akadt ki kicsit.
 - Tudja, hogy te is akarod, nem kell tagadni. De majd még megbeszéljük, ha legközelebb egyáltalán bejössz - vontam meg vállam, majd leültem az ágyamra, hogy tovább bambulhassak magamban.

To-Do List ~ #7 A different relationship

Szereplők: HoSeok; Jimin; NamJoon (BTS), MinJi (2NE1), TaeYeon; YoonAh (Girls' Generation)
OC: SooRin


A legmacsósabbnak vélt fiú. Ő a lányok bálványa. Utána esedeznek. Jómagam is. De egy probléma van. Én fiú vagyok. De mivel a fiúkhoz vonzódom, ezért a lányokkal sokkal többet beszélgetek, fiú haverjaim is csak pár van. De pont emiatt jött egy fordulat az életemben.

A lányok körébe leültem, mert nagyon beszélgettek valamivel.
- Ezért HoSeoknak van a legtöbb esélye. - fejezte be utolsó mondatát SooRin, aki úgymond a legjobb barátom volt az osztályból, de valójában a ikerhúgom.
- Mi van? - kerekedett el a szemem, mikor megfordítottam a széket és úgy ültem le rá.
- Oh, Rinnie olyan egy sztorit mesélt. - lelkesedett fel MinJi.
- Valaki mondja már el! - néztem körül az arcokon.
- Jó, gyere közelebb. - szólalt meg SooRin majd közelebb hajoltam. - YoonAh hallotta, hogy Jiminnel valami problémák vannak. - suttogta fülembe.
- Mi? - kaptam fel fejem.
- De nem olyan, hanem az identitásával kapcsolatban. YoonAh úgy hallotta, hogy Jimin a fiúkra bukik. - susogta tovább fülembe.
- Ez sok mindent megmagyarázna. - vontam meg a vállam.
- Ennyi? Komolyan csak ennyi? Ez azt jelenti, hogy neked több esélyed van, mint bármelyik lánynak.
Rólam nyíltan tudja az egész osztályom, de Jimin? Dehogy..
Lazán a vállam felett elnéztem és a terem másik végében ülő Jimint vizslattam. Szokásosan sok csaj vette körül, akik bomlottak érte.
- Ez lehetetlen, lányok.
- Kérdezzük meg. - vetette fel az ötletet TaeYeon.
- Ilyet nem szabad megkérdezni. - morogta húgom le őt.
Én továbbra is Jimint néztem. Míg körülötte beszélgettek, összeért tekintetünk, majd kacsintott.
Nagyokat pislogva fordultam vissza.
Mikor becsöngettek, a matek tanárunk egyből belépett, majd hozzáfogott a szokásos mondandójához.
- Na, gyerekek, kijavítottam a dolgozatokat. Egy meglepett tényleg. A többiek hozták a szintet, még hogyha az nagyon is alacsonyan van, TaeHyung. - nyújtotta át dolgozatát TaeHyung.
- Mit akar tanárnő? Így is kettes. Ez tök jó.
- Ez tök jó, az érettségin is tök jó kettessel átmenni? - fordult hátra a tanár, de közben adogatta ki a dogákat kezéből.
Néhány helyen mondott pár szót.
- Hármas lett. Ez az! - forgattam dolgozatom kezemben.
- És akin meglepődtem, az Jimin. Négyes. A múltkori egyes után, szép teljesítmény. - nyújtotta át Jiminnek is dolgozatát.
- Biztos puskázott. - szólalt meg NamJoon.
- Ahogyan te? - nevettem el magam.
- HoSeok, maradj csendben. - mordult rám NamJoon.
Szünetben épp mikor kiment a tanár Jimin felállt székére és elkezdett ordítani.
- Betartom az ígéretem! Ma házibuli nálam és az egész osztály jöjjön ám!
Mindenki ujjongásban tört ki.
- Ti jöttök? - lépett mellénk Jimin.
- Nem hiszem. - ráztam fejem.
- Mindenki jön, pénteken milyen programod lehet?
- Nem akarok menni? - álltam fel helyemről, de Jimin megakadályozta, hogy elhaladjak mellette.
- Akarsz. - súgta fülembe.
Majd a helyére ment. Visszaültem helyemre és rájöttem ezt az egészet lefilmezte húgom.
- Rinnie. A fiúkra bukik. - jelentettem ki ajkaimba harapva.
- Ne élvezzél már el tőle, HoSeok. Csak válassz ki egy jó elegáns ruhádat vagy mittomén és utána le akarja majd venni rólad. Tudom is! Azt a kék zakót. - míg SooRin teljesen beleélte magát, hogy mégis mit vegyen, vegyek fel a tavaszias időben addig én a lehetséges kimeneteleken gondolkoztam.
~
Megfogadva SooRin tanácsát, dzseki helyett a kék zakómat vettem fel a fehér felsőmre, amihez szintén Rin tanácsára hagyatkozva a fekete farmerom vettem fel.
Átmentem SooRin szobájába, mert állítólag MinJi, akivel beszélt, tudja az utat Jimin házához.
Így együtt SooRin, MinJi, YoonAh, TaeYeon és én indultunk el az adott házhoz.
És amikor megláttuk a kertben bulizókat, tudtuk jó helyen járunk.
- Hát hello! - köszöntött minket a házigazda, aki már cseppet sem volt józan. - Az italokat arra, a mosdót arra találjátok. - mutatott két különböző irányba. - Jó szórakozást lányok! - jelentette ki majd vállam felett átkarolt. - HoSeok, csak eljöttél?
- Volt más választásom, Jimin? - vettem le vállamról izmos kezét.
- Egy középiskolásnak mindig kell egy kis kikapcsolódás.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Te a fiúkat szereted? - ordítottam a hangos zene miatt.
- Mi?
- Te a fiúkat szereted? - léptem közelebb hozzá megismételve a fülébe.
- Majd kiderül, HoSeok. - kacsintott, majd visszament az ajtóba köszönteni az érkezőket.
Leültem a kanapéra, de azonnal leparkolt mellém SooRin.
- Nem fogsz itt üldögélni ha tudsz táncolni, HoSeok.
Felrángatott a kanapéról és be kellett mutatnom azt, amit csak dance machinenak hív. Lényegében tánc. Mindenki tapsolt ujjongott, ezért élvezettel folytattam.
De végül én is kifáradtam, így kezembe adtak egy jó erős piát pihenésképpen.
A sokadik kör után a pia már félig elhomályosította az agyam. Valahova leültem, már pontosan nem emlékszem, szerintem a padlóra és leült mellém Jimin.

Átrakta kezét a vállam felett, mikor ránéztem és felé fordítottam fejem ő számra nézett. Kicsit nekem is odatévedt tekintetem, de csak elfordítottam fejem.
- Holnap ráérsz, HoSii..? - sóhajtott.
- Miért?
- Elmehetnénk valahova.
- Phf! - nevettem el magam.
Körülnéztem, már mindenki dülöngélt jobbra-balra, valakik éppen meglátogattak egy szobát, de a menekvést a válasz elől nem találtam szememmel, vagyis SooRint. Már megint eltűnt..
- HoSeok! - ordította túl a hangos zenét majd megfordította fejem és úgy nézett szemembe.
Igaz, nem túl férfias, de elolvadtam tőle és minden tagom beleborzongott mély barna szemeibe. Egyszerre elengedett az összes izmom és feszült meg mindenem várva, most mit tesz.
- Jó. - pislogtam rá majd felkeltem mellőle.
- Ehj! Itt mer hagyni, azok után, mit kérdeztem tőle.. - pufogott magába Jimin.
- Gyere velem. - vontam meg vállam.
- Megyek! - és mint egy kis pincsi jött utánam.
- Jimin, te ennél férfiasabb vagy.
- Te meg máshol tekergesd a csípőd, ne a táncparketten.

Az este második felében végig mellettem volt Jimin. A lányok még mindig rajta lógtak. De láttam rajta, nem izgatja. Oké, Jimin, kiderült, ahogyan megmondtad.
Mikor SooRin végre előkerült egy fiú volt oldalán.
- Hol voltál? - jött ki belőlem az aggodú bátyó, ami nagyon ritkán jön elő nálam.
- Te is elvoltál, én meg beszélgettem YoonGival. - mutatott a maga mellett álló szőkeségre.
- HoSeok, ikrek vagytok, de mégis különböztök. - mondta ezt tök nyugodt hangnemmel.
- Elrabolnám kicsit a húgom.
- Tessék, a te húgod volt előbb. - vonta meg vállát majd arrébb lépkedtem SooRinnal.
- Mi az? - kérdezte.
- Jimin holnap el akar menni velem valahova.
- Akkor igaz! - vigyorgott diadalmasan.
- SooRin! Mit mondjak? Azt mondtam, jó, de hát..
- Akkor min görcsölsz, legyél férfi és kész! Én meg megyek, oké?
- Mármint haza?
- Hát mondjuk. - nevetett.
- Csak vigyázz magadra!
- Oké. Oké. - veregette meg a vállam.
Ennyire emlékszem az estéből. Meg arra, hogy még ittam valamennyit. Talán, kicsit sokat.

Reggel arra eszméltem, hogy egy cellában ülök, mellettem és körülöttem egy páran a buliból.
- Mi történt? - fordultam Jimin felé.
- A szomszédok feljelentettek minket. És most itt ülünk. - magyarázta.
- Ahj! A szüleim meg fognak ölni. - sóhajtottam hátra hajtva fejem. - És SooRin?
- Ő már nem volt ott mikor ez történt.
- Akkor jó.
- El akartunk menni valahova. - jegyezte meg. - Ez jó? - mosolygott.
- Itt is velem vagy és együtt vagyunk. - nyúltam kezéért, amit ölébe rakott.
- Igen. - fogta meg kezem. - Együtt. - suttogta mosolyogva.

~

Hinni kell a dolgokban, hogy megtörténnek maguktól. Csak várj és talán észrevesz valaki.